Hírek
kategória bejegyzéseiSzelektív hulladékgyűjtés
Hamarosan új látvány fogadja majd a hozzátartozókat több hajdú-bihari temetőben. A megyei temetkezési vállalat ugyanis az általa üzemeltetett sírkertekben folyamatosan áttér majd a szelektív hulladékgyűjtésre. A cég ebben számít természetesen a temetőbe látogatók segítéségére is, akik nélkül ez a cél … Bővebben
Faültetési akció
Faültetés indul áprilisban Hajdúhadházon a Nyírerdő Zrt.-vel együttműködve. A program célja az, hogy a városban az egykor és jelenleg parkosított területek megújuljanak és megszépüljenek. A tervek szerint a Bocskai tér mellett faültetés kezdődik a Weszprémy-téren, a Dobó-Klapka utca sarkán, a … Bővebben
Húsvéti családi nap
A Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria húsvéti programot szervez április 16-án 1000 órától (szombaton). Várjuk azon családok apraját-nagyját, akik kedvet éreznek a kézműves tevékenységhez és örömmel töltenek el egy közös délelőttöt a könyvtárban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Győzelem és vereség is volt márciusban a Farkasoknál
Aki látta, soha nem felejti el a március 4-ei meccset a Földi iskolában, ahol szép számú közönség előtt zajlott a mérkőzés. A hadházi kosárbarátok lelkesen készültek erre az estére, hiszen aki nyomon követte az utóbbi évek történéseit a Farkasok háza … Bővebben
JÓTÜNDÉREK BÁLJA
LEGYÉL TE IS JÓTÜNDÉR ÉS VEGYÉL RÉSZT ELSŐ BÁLUNKON, MELYET A VÁROS BETEG GYERMEKEIÉRT SZERVEZ AZ ALAPÍTVÁNYUNK 2011 ÁPRILIS 2-ÁN 19 ÓRÁTÓL A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN.
Okmányirodai szünet
Hajdúhadház Város Jegyzője 2011. március 30-án szerdán a Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Okmányirodájában ügyfélfogadási szünetet rendel el, tekintettel arra, hogy az okmányiroda munkatársai ebben az időpontban központi kötelező továbbképzésben vesznek részt.
Áramszünet
Értesítjük a lakosságot, hogy az E-ON tájékoztatása szerint 2011. március 24-én nem lesz áram a következő megjelölt helyeken Hajdúhadházon: Bocskai téren lévő Magyar Posta, az Általános Iskola, a Piramis Italdiszkont épületében valamint a Bocskai tér 12 , a Dr. Földi … Bővebben
Újra Gombász Klub
Az egyre népszerűbb Gombász Klub következő találkozója március 26-án este 17 órakor veszi kezdetét, aminek ismét a Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ad helyet. Sor kerül egy kóstolóval egybekötött részletes termékbemutatóra (friss minőségi, vegyszermentes laskagomba és gombatermékek) és … Bővebben
A hajdúhadházi Gombász-Klub sikernek örvend
Megindult a Gombász-Klub február 12-én 17.00 órai kezdettel. Az első témakör a laskagomba termesztésének tényezői volt, ami nagy érdeklődést keltett, úgy az ország kistermelői között, mint a hajdúhadháziak körében is. A programban szerepelt a laskagomba termesztéséhez szükséges félintenzív kisüzemi technológia … Bővebben
101. születésnap
101. születésnapját ünnepelte február 26-án Hajdúhadház legidősebb embere. Mészáros Gyulát a népes család mellett köszöntötte születésnapja alkalmából Csáfordi Dénes polgármester, Vargáné Sőrés Ilona alpolgármester, Baloghné Svintek Mónika, a Támogató Szolgálat vezetője és Veres Józsefné Erika, a Szociális Gondozási Központ vezetője. … Bővebben




