Minden tekintetben siker!  

Mintegy hatszáz érdeklődő előtt rendezték meg a II. Hajdúhadházi Mazsorett Fesztivált a Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI sportcsarnokában szombaton. Az országos rendezvényen 9 település – Eger, Zsadány, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Debrecen, Újfehértó, Hajdúsámson, Füzesgyarmat és Hajdúhadház – képviseltette magát, összesen 18 csoport lépett a szakmai zsűri és a publikum elé. Óriási megtiszteltetés érte a hadházi szervezőket, ugyanis a tavalyi rendezvény az Év legjobb mazsorett fesztiválja versengésben második helyezést ért el, s az elismerést ünnepélyes keretek között, a szombati rendezvény megnyitóján adták át Hajdúhadház város alpolgármesterének, Asztalos Péternek, Farkas Zsolt képviselőnek és Szabó Katinka főszervezőnek. Az idei esemény sem maradt el a tavalyi színvonalától, újra felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak a résztvevők és a közönség.

A versenyen a házigazda Hajdúhadház városát két csoport képviselte: a Csillagvirág és a Csillagfény formációk. Az elsőként fesztiválozó Csillagfény csoport (Asztalos Léna, Bódi Anasztázia, Puskás Szofi, Csősz Viktória, Balogh Annabella, Balogh Gréta, Radócz Laura Csenge, Rákos Boglárka, Nyilas Boglárka, Bernáth Tifani) az I. korcsoportban bronz oklevelet érdemelt ki, míg Balogh Gréta a legjobb tamburmajor díjban részesült. A Csillagvirág csoport (Varga Lili, Gajdán Gréta, Kozák Noémi, Tömöri Nóra, Ábrók Nóra, Puskás Kamilla Lili, Tóth Kamilla, Farkas Nikolett, Nagy Anna Flóra, Vajda Zsófia, Erdelics Lili, Nagy Kinga, Lovas Lilla, Ármós Barbara, Vilmányi Dorina, Mányi Zoé, Árvai-Nagyházi Boglárka) most indult először a II. korcsoportban, és a show kategóriában ezüst, míg a pompon kategóriában kiemelt arany oklevelet ért az előadásuk.  

A fesztiválon a nézők láthatták a legkisebb hadházi mazsoretteket, azaz a Cseperke csoportot (Pántya Gréta, Biri Szofi, Csősz Milla, Bartalos Natasa, Tiba Hanna, Varga Dorina, Farkas Zsófia, Tóth Laura), akik bár nem versenyeztek, lelkes és aranyos produkciójuk méltán vívta ki a nézők vastapsát. Valamennyi hajdúhadházi formációt Szabó Katinka művészeti vezető készítette fel az eseményre.

Külön színfoltja volt a fesztiválnak a mazsorett anyukák fellépése, akik ezúttal anya-lánya tánccal léptek színpadra, s előadásuk hatalmas elismerést kapott a szép számú publikumtól. Az esemény nívóját emelte a hajdúhadházi Dance and Drill Crew előadása, a fiatal táncosok rendkívül színvonalas, látványos produkciójukkal remek hangulatot varázsoltak a csarnokba.

A fesztivál ismét bebizonyította, hogy a mazsorett közösség él, virágzik, és Hajdúhadház méltán vált ennek a pezsgő kulturális életnek a részévé.

A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani minden támogatójuknak, különösen Hajdúhadház Város Önkormányzatának, hiszen nélkülük a rendezvény nem valósulhatott volna meg.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.