HIRDETMÉNY SZOCIÁLIS MUNKÁS munkakör-státusz betöltésére

Hajdúhadház Város Önkormányzata lehetőséget kínál TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004” Szociális célú városrehabilitáció Hajdúhadházon” azonosító számú projekt keretében, határozott időre, szociális munkás munkakörbe, státuszba

Projekt célja:
A projekt célja elsősorban a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával és a TOP_Plusz-1.2.2 intézkedésével (szociális célú városrehabilitáció) összhangban, azt kiegészítve a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.

A programok tervezése során áttekintésre került az adott célcsoporttagok szükségletei. Projektünk során főként a bármely okból hátrányos – és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek és azok családjaiknak biztosítunk lehetőségeket a képességeik, és értékeik feltárására, hasznosításának módjára a kor kihívásainak megfelelő életszemlélet, életvezetés kialakítására, értékek átadására, és elfogadó, építő, megértő közösségbe tartozására. Mindezzel csökkentjük a hátrányaikat, és növeljük esélyeiket a társadalomba való beilleszkedésre, iskolába történő helytállásra és aktív munkaerő-piaci életre.

Alapvető célunk, hogy a szegregátumban élők számára helyi szolgáltatásokat tegyünk hozzáférhetővé a hosszú távú projektelemekkel. A területi hátrányok mérséklését eredményezi mindez, továbbá hozzájárul egy megfelelő jövőkép kialakulásához.

Célunk a hátrányos helyzetű gyermekek iskolán kívüli képesség és készségfejlesztése, a korai iskolaelhagyás csökkentése, fontos célunk az egészségtudatos életmód elterjesztése. Prevenciós célunk továbbá a hátrányos helyzet nemzedékről nemzedékre történő örökítésének megakadályozása.

 

  1. A munkakör célja:

Az esetmenedzser munkakör/státusz célja a  TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-0000 azonosító számon nyilvántartott projekt keretein belül a kijelölt beavatkozási területen élők munkaerő-piaci akadályozó tényezők feltárása, a munkát keresők munkavállaláshoz szükséges egyén fejlesztendő területeinek és a fejlesztéshez szükséges konkrét lépések meghatározása a munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeik növelése érdekében. Operatív cél pedig az, hogy, az egyéni igények, szükségletek felmérése alapján kerüljenek rögzítésre az ügyfél konkrét fejlesztendő készségei, képességei. A feltárt komplex problématérkép alapján készüljön el egy cselekvési terv, amelyben meghatározásra kerülnek azok a konkrét tevékenységek, amelyeket az ügyfél fejlesztése, állapotának, körülményeinek javítása érdekében el kell végezni.

  1. A munkakörhöz kapcsolódó feladatok:
  • szoros együttműködés a projekt szakmai megvalósításában résztvevő személyekkel: szakmai vezetővel, szakmai megvalósítókkal, egyéb szakmai megvalósításban résztvevő szakemberekkel;
  • közreműködés a projektben résztvevő célcsoportok toborzásában, a tervezett programelemek megvalósításában;
  • Kötelező továbbképzésen történő részvétel
  1. A Szociális munkás munkájának részfeladatai:
  • Az előírt „TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004 Egyéni fejlesztési terv sablon” dokumentum alapján a feladat a következő mellékletek elkészítését tartalmazza:
    • Személyes adatok (1. sz. melléklet)
    • Egyéni fejlesztési terv (2. sz. melléklet)
    • Környezettanulmány (3. sz. melléklet)
    • Problémafa (4. sz. melléklet)
    • Családi adatok (5. sz. melléklet)
    • Ecomap (6. sz. melléket)
    • Családi fejlesztési terv (7. sz. melléklet)
    • Családdal történő kapcsolattartás nyilvántartása (8. sz. melléklet)
    • Családlátogatás (9. sz. melléklet)
    • Egyéni fejlesztési terv felülvizsgálata (9. sz. melléklet)
    • Egyéni fejlesztési terv értékelése (10. sz. melléklet)
    • Családi fejlesztési terv felülvizsgálata (11. sz. melléklet)
    • Családi fejlesztési terv értékelése (12. sz. melléklet)
    • Esetátadás (13. sz. melléklet) (opcionális)
    • Esetmegbeszélés (14. sz. melléklet) (opcionális)
  • Az Szociális munkás feladatai továbbá a családlátogatás, a projekt megvalósítási ideje alatt havonta legalább 2 alkalommal.
  • Az egyéni fejlesztési tervet és a családi fejlesztési tervet legalább 3 havonta (indokolt esetben többször) felülvizsgálja, a projekt megvalósítási ideje alatt.
  • Az egyéni fejlesztési tervet és a családi fejlesztési tervet értékeli a projekt zárásakor.

Összesen 152 db terv szükséges a bevont 6.(vasútvonal (Vénkert)  –  Szőlős u.  –  Vénkert u. mindkét oldala –  Görbekert  –  településhatár)- 7. szegregátum (Nefelejcs u., Ibolya út, Szőlős u. mindkét oldala lakosai közül
1 fő esetmenedzser maximum 30 fő célcsoporttaggal foglalkozhat!

Előírt végzettség és tapasztalat:

  • Szociális munkát ellátó személyeknek a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. sz. melléklet II. részében a családsegítő, esetmenedzser/szociális diagnózist készítő esetmenedzser, tanácsadó, óvodai és iskolai szociális segítő, fogyatékosságügyi tanácsadó, orvos, konduktor intézményi munkakörnél felsorolt képesítések valamelyikével szükséges rendelkezniük
  • Egy szociális munkás az egyéni vagy családi szintű tevékenységben maximum 30 fő célcsoport tagot láthat el (az ellátott személyek számához mérten arányos munkaidőben, indokolt esetben megbízási jogviszony keretében is).

 Elvárt képességek:

  • precizitás, etikus magatartás, szakmai igényesség, megbízhatóság;
  • logikus gondolkodásmód, gyors problémafelismerő- és megoldó készség;
  • önálló munkavégzés, rendszerben való gondolkodás képessége;
  • stressz-tűrő képesség, hatékony időgazdálkodás, felelősségtudat;
  • teherbírás, különböző munkafolyamatok egyidejű kezelésének képessége;
  • jó szervező-, kapcsolatteremtő és kommunikációs készség (írásban és szóban egyaránt);
  • nagyfokú empátia, segítőkészség, tolerancia
  • határozott fellépés
  • jó motiváló képesség
  • kreativitás
  • csapatorientált beállítottság
  • MS Office felhasználó szintű ismerete

 Előny:

  • európai uniós forrásból megvalósított projektben szerzett tapasztalat;
  • munkatársak koordinálásában szerzett tapasztalat;
  • helyi lakos

 Jogviszony:

Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. rendelkezése szerint, 3 hónapos próbaidő kikötésével.

VAGY

Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Rendelkezése szerint megbízási szerződés alapján

Foglalkoztatás időtartalma: Határozott idejű, a belépéstől számított várhatóan 30 hónap időtartamban. Foglalkoztatás jellege: Minimum heti 15 óra részmunkaidős foglalkoztatás VAGY munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony-megbízásos jogviszony keretein belül.

Munkavégzés helye: Hajdúhadház Város illetékességi területén található 6-7. szegregátum

Jelentkezés: Bérigény megjelölésével elektronikus úton, a palyazat@hajduhadhaz.hu címen, az elektronikus levél tárgyában kérjük feltüntetni: „TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004  SZOCIÁLIS MUNKÁS

Jelentkezéshez csatolandó:

  • részletes önéletrajz;

 

Jelentkezési határidő: 2024.05.31.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.