Tárgygazdag kiállítás háborús relikviákból

 
A hajdúhadházi Bocskai téri világháborús emlékműnél megtartott megemlékezés után a „Hol vannak a katonák…” című kiállítás megnyitóját rendezték a frissen felújított hajdúhadházi Égerházi Emlékházban. A csütörtök kora esti eseményre nagyon nagy volt az érdeklődés, az emlékmenet résztvevői és a látogatók mintegy százötvenen jelentek meg az emlékház udvarán. A II. világháború hőseinek emlékére rendezett tárlatot Csáfordi Dénes, Hajdúhadház város polgármestere nyitotta meg ünnepi köszöntőjével.
 
– Nagyon örülök, hogy ilyen sokan vagyunk, köszönöm mindenkinek, aki velünk emlékezik és részese ennek a rendezvénynek. Kell, hogy a múltunk a jelenünkre is hatással legyen és irányt mutasson – ebben segítenek az ilyen megemlékezések. Örömömre szolgál, hogy a rendezvényünket ki tudtuk egészíteni egy kiállítással. Ráadásul ez a tárlat egy olyan tárgygazdag kiállítás, hogy az ország minden pontján, bármilyen rendezvényen megállná a helyét. Ezek a tárgyak amellett, hogy gyönyörűek és felemelők, egyben borzalmasak és rémisztők, hiszen a háborúhoz köthetők. Ilyenkor felértékelődik az az emberi tulajdonság, miszerint valaki olyan szinten áldozatvállaló, hogy az életét adja a hazájáért, s azért, hogy később újra békében élhessenek a honfitársai. Erre emlékeztet minden egyes tárgy, ami a kiállításon megtekinthető – mondta beszédében Hajdúhadház első embere, Csáfordi Dénes.
 
A polgármester köszöntője után a férfikórus előadását hallgathatta a közönség, akik közül többen együtt énekelték a katonadalokat a fellépőkkel.
 
A kiállítás január 24-e és február 7-e között tekinthető meg a nagyközönség számára.
 
Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.