Hajdúhadház Város Önkormányzata lehetőséget kínál TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004” Szociális célú városrehabilitáció Hajdúhadházon” azonosító számú projekt keretében, határozott időre, szakmai vezető munkakörbe, státuszba
Projekt célja:
A projekt célja elsősorban a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiával és a TOP_Plusz-1.2.2 intézkedésével (szociális célú városrehabilitáció) összhangban, azt kiegészítve a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja. A tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást, életvezetési tanácsadást, egyéni fejlesztést és szociális munkát biztosító programok.
A programok tervezése során áttekintésre került az adott célcsoporttagok szükségletei. Projektünk során főként a bármely okból hátrányos – és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek és azok családjaiknak biztosítunk lehetőségeket a képességeik, és értékeik feltárására, hasznosításának módjára a kor kihívásainak megfelelő életszemlélet, életvezetés kialakítására, értékek átadására, és elfogadó, építő, megértő közösségbe tartozására. Mindezzel csökkentjük a hátrányaikat, és növeljük esélyeiket a társadalomba való beilleszkedésre, iskolába történő helytállásra és aktív munkaerő-piaci életre.
Alapvető célunk, hogy a szegregátumban élők számára helyi szolgáltatásokat tegyünk hozzáférhetővé a hosszú távú projektelemekkel. A területi hátrányok mérséklését eredményezi mindez, továbbá hozzájárul egy megfelelő jövőkép kialakulásához.
Célunk a hátrányos helyzetű gyermekek iskolán kívüli képesség és készségfejlesztése, a korai iskolaelhagyás csökkentése, fontos célunk az egészségtudatos életmód elterjesztése. Prevenciós célunk továbbá a hátrányos helyzet nemzedékről nemzedékre történő örökítésének megakadályozása.
1. A munkakör célja:
A szakmai vezető munkakör/státusz célja a TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-0000 azonosító számon nyilvántartott projekt keretein belül a kijelölt beavatkozási területen élők munkaerő-piaci akadályozó tényezők feltárása, a munkát keresők munkavállaláshoz szükséges egyén fejlesztendő területeinek és a fejlesztéshez szükséges konkrét lépések meghatározása a munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeik növelése érdekében. Operatív cél pedig az, hogy, az egyéni igények, szükségletek felmérése alapján kerüljenek rögzítésre az ügyfél konkrét fejlesztendő készségei, képességei. A projekt szakmai megvalósítói, esetmenedzserek, koordinátorok munkájának koordinálása, a célcsoporttagokhoz, szakmai megvalósítókhoz kapcsolódó dokumentumok ellenőrzése.
2. A munkakörhöz kapcsolódó feladatok:
- A szakmai megvalósítók, esetmenedzserek, szociális munkások, asszisztensek, csoportvezetők, koordinátorok, munkájának támogatása, koordinálása, a szakmai munka folyamatos ellenőrzése.
- A pályázati dokumentáció előírásai szerint az indikátorok ismerete, a projekt végrehajtása során a kitűzött cél elérésének elősegítése.
- A vonatkozó jogszabályok, törvény előírásait betartva a csoportfoglalkozások beosztásának felügyelete, a dokumentációk elkészítése a projektben résztvevők teljes körű tájékoztatása a projekttel kapcsolatban. A vonatkozó jogszabályok ismerete és a szakmai megvalósítók munkájának jogszabályi megfelelősségnek biztosítása
3. A Szakmai vezető munkájának részfeladatai:
- Az előírt „TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004 Egyéni fejlesztési terv sablon” dokumentum alapján a feladat a következő mellékletek ellenőrzését tartalmazza:
- Személyes adatok (1. sz. melléklet)
- Egyéni fejlesztési terv (2. sz. melléklet)
- Környezettanulmány (3. sz. melléklet)
- Problémafa (4. sz. melléklet)
- Családi adatok (5. sz. melléklet)
- Ecomap (6. sz. melléket)
- Családi fejlesztési terv (7. sz. melléklet)
- Családdal történő kapcsolattartás nyilvántartása (8. sz. melléklet)
- Családlátogatás (9. sz. melléklet)
- Egyéni fejlesztési terv felülvizsgálata (9. sz. melléklet)
- Egyéni fejlesztési terv értékelése (10. sz. melléklet)
- Családi fejlesztési terv felülvizsgálata (11. sz. melléklet)
- Családi fejlesztési terv értékelése (12. sz. melléklet)
- Esetátadás (13. sz. melléklet) (opcionális)
- Esetmegbeszélés (14. sz. melléklet) (opcionális)
- A projekt indikátorainak ismerete, és a megvalósításuk figyelemmel kísérése.
- A projektben résztvevő szakmai megvalósító szakemberek munkájának koordinálása
- A settlement típusú szociális munka segítése, koordinálása, szakmai segítségnyújtás a szakemberek számára.
- A célcsoport tájékoztatása, az alapvető problémák kezelése.
- A projekt szakmai előrehaladásának folyamatos nyomon követése, a mérföldkövekhez kapcsolódó beszámolók előkészítése, egyeztetés a projektmenedzserrel.
- A projekt szakmai megvalósításában résztvevők átfogó koordinálása, motiválása munkájuknak irányítása, ellenőrzése;
- Kockázatértékelés és minőségbiztosítás;
- A monitoring adatok alapján a közreműködő szervezet és az irányító hatóság tájékoztatása a projekt szakmai tevékenységeinek pillanatnyi állapotáról és előrehaladásáról;
- A projekt szakmai indikátorai teljesüléséhez szükséges tevékenységekkel kapcsolatos tervezés, információáramoltatás, szakmai beszámolók elkészítése;
- A pályázati dokumentáció előírásai szerint az indikátorok ismerete, a projekt végrehajtása során a kitűzött cél elérésének elősegítése, ellenőrzése;
- Kapcsolattartás a közreműködő szervezettel, az irányító hatósággal, valamint a projekt célcsoportját jelentő csoportfoglalkozásokon résztvevőkkel, dolgozókkal;
- A vonatkozó jogszabályok előírásait betartva a csoportfoglalkozások, szolgáltatások felügyelete, a dokumentációk ellenőrzése a projektben résztvevők teljes körű tájékoztatása a projekttel kapcsolatban.
Összesen 152 db terv szükséges a bevont 6.(vasútvonal (Vénkert) – Szőlős u. – Vénkert u. mindkét oldala – Görbekert – településhatár)- 7. szegregátum (Nefelejcs u., Ibolya út, Szőlős u. mindkét oldala lakosai közül
1 fő esetmenedzser maximum 30 fő célcsoporttaggal foglalkozhat!
Előírt végzettség és tapasztalat:
- A szakmai vezető végzettségét a felhívás nem szabályozza, de a magasabb minőségi szolgáltatás nyújtása érdekében a kedvezményezett végzettséghez köti az alábbiak szerint:
- Szociális munkát ellátó személyeknek a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 2. sz. melléklet II. részében a családsegítő, esetmenedzser/szociális diagnózist készítő esetmenedzser, tanácsadó, óvodai és iskolai szociális segítő, fogyatékosságügyi tanácsadó, orvos, konduktor intézményi munkakörnél felsorolt képesítések valamelyikével szükséges rendelkezniük, így a koordinátor-szakmai vezetőnek is ennek megfelelő végzettséggel szükséges rendelkeznie
Elvárt képességek:
- precizitás, etikus magatartás, szakmai igényesség, megbízhatóság;
- logikus gondolkodásmód, gyors problémafelismerő- és megoldó készség;
- önálló munkavégzés, rendszerben való gondolkodás képessége;
- stressz-tűrő képesség, hatékony időgazdálkodás, felelősségtudat;
- teherbírás, különböző munkafolyamatok egyidejű kezelésének képessége;
- jó szervező-, kapcsolatteremtő és kommunikációs készség (írásban és szóban egyaránt);
- nagyfokú empátia, segítőkészség, tolerancia
- határozott fellépés
- jó motiváló képesség
- kreativitás
- csapatorientált beállítottság
- MS Office felhasználó szintű ismerete
Előny:
- európai uniós forrásból megvalósított projektben szerzett tapasztalat;
- munkatársak koordinálásában szerzett tapasztalat;
- helyi lakos
Jogviszony:
Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. rendelkezése szerint, 3 hónapos próbaidő kikötésével.
VAGY
Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Rendelkezése szerint megbízási szerződés alapján
Foglalkoztatás időtartalma: Határozott idejű, a belépéstől számított várhatóan 30 hónap időtartamban.
Foglalkoztatás jellege: Minimum heti 15 óra részmunkaidős foglalkoztatás VAGY munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony-megbízásos jogviszony keretein belül.
Munkavégzés helye: Hajdúhadház Város Önkormányzatának székhelye, valamint Hajdúhadház Város illetékességi területén található 6-7.szegregátum
Jelentkezés: Bérigény megjelölésével elektronikus úton, a palyazat@hajduhadhaz.hu címen, az elektronikus levél tárgyában kérjük feltüntetni: „TOP_PLUSZ-3.1.2-21-HB1-2022-00004 SZAKMAI VEZETŐ”
Jelentkezéshez csatolandó:
- részletes önéletrajz;
Jelentkezési határidő: 2024.01.31.