ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0017 számú Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon című projekt.

SAJTÓKÖZLEMÉNY BEFEJEZŐDÖTT A FUNKCIÓBŐVÍTŐ VÁROSREHABILITÁCIÓS PROJEKT HAJDÚHADHÁZON

Hajdúhadház Város Önkormányzata közel 850 millió forint Európai Uniós támogatásban részesült az ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0017 kódszámú, „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon” elnevezésű projekt keretében. A pályázat 100%-ban az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Közreműködő szervezet az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Az elmúlt másfél év látványos fejlődése az átgondolt fejlesztési elképzeléseknek köszönhetően közel 850 millió forint Európai Uniós támogatásból valósulhatott meg Hajdúhadházon. A „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon” pályázat eredményeként teljesen megújult a Városközpont, valamint egy szociálisan és infrastrukturálisan elmaradottabb városrész felzárkózására, kiemelkedésére nyílt lehetőség.

A Csokonai Művelődési Ház 442 millió forint, 100%-os intenzitású támogatást elnyerő fejlesztés egyike volt. A városközpontban az épület kívül-belül megújult, az épület alagsorában új közösségi tér alakult, így az intézmény működésében is új lehetőségek nyílnak. Állandó programokat biztosítottunk a Művelődési Házban: kézműves tanfolyamok, kamaraszínház, amatőr színjátszó kör és játszóház nyújtott lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltésére.

A Kossuth utcán található, előtte beépítetlen füves területen egy 400 férőhelyes Szabadtéri színpad és Rendezvénytér is megépítésre került. A szeptemberi városi rendezvényen már új, színvonalas rendezvényhelyszínként szolgálta a hajdúhadházi lakosok kulturált kikapcsolódását.

Az Égerházi Emlékház régóta esedékes felújítása is megvalósult, a festőművész örökségéhez méltó kiállító-teremmé és alkotóházzá alakult, ahol állandó és időszakos kiállítások mellett rendszeres művészeti és kézműves tevékenységnek is otthont ad az épület.

A pályázat lehetőséget adott arra, hogy az elkészült infrastrukturális elemeket a folyamatosan megtöltsük kulturális rendezvényekkel, biztosítva azok kihasználtságát. A projekt megvalósítási időszaka alatt a következő rendezvények kerültek megszervezésre: „Színi és zenés estek”, „Borkóstoló” és ”Hajdúsági konyha” főzőverseny.

A meglévő játszótéren kulturált köztéri WC-t, pelenkázót és játszóházat alakítottunk ki. A Béke utcán eddig parkként használt régi játszótér visszanyerte eredeti funkcióját, egy teljesen új, EU konform létesítményt adtunk át a gyerekeknek a projekt megvalósításával.

A Mester utcán található, elhanyagolt volt ÁFÉSZ épület is hasznosult, megtörtént a közel 200 m2-es épület teljes rehabilitációja. Az épület felújításával az ügyfelek egy helyen, kulturált környezetben intézhetik szociális ügyeiket, mivel a Polgármesteri Hivatal Szociális irodái költöztek át az elkészült épületbe.

A pályázat megvalósításában konzorciumi partnerként vett részt a Piramis Italkereskedés, így lehetőség nyílt telephelyének teljes felújítására is.

A Bocskai téren tovább folytattuk a park felújításával megkezdett fejlesztéseket, a tér két oldalán a parkolók és járdák felújításával lett teljes a központ rehabilitációja. Célunk volt, hogy a város egy élhető, kulturált kisvárossá váljon, melynek utcáin jó érzéssel megy végig az ide látogató és a helyi lakos egyaránt. Összesen, több mint 1000 m járdaszakasz épült ki, vagy újult meg. További parkolóhelyek, összesen 25 db, került kialakításra a Jókai utcán is.

„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.”

Közreműködő szervezet neve: Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ROP KSZ

Sajtóközlemény

Projekt indításáról

Hajdúhadház, 2014. március 17.

Elkezdődött a funkcióbővítő városrehablitációs projekt Hajdúhadházon 

Elindul az ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0017 számú Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon című projekt.

Az átgondolt, következetes fejlesztési elképzeléseknek köszönhetően közel 850 millió forint európai uniós forrás érkezik Hajdúhadházra az elkövetkező szűk másfél évben. Két nyertes pályázat eredményeként teljesen megújul a Városközpont, valamint egy szociálisan és infrastrukturálisan elmaradottabb városrész felzárkózását, sőt kiemelkedését segíti a projektek megvalósulása.

A Városközpontot érintő, 442 millió forint, 100%-os intenzitású támogatást elnyerő fejlesztés egyik leglátványosabb elemeként kívül-belül megújul a Csokonai Művelődési Ház, valamint a Kossuth utcán található, jelenleg beépítetlen füves területen egy 400 férőhelyes Szabadtéri színpad és Rendezvénytér kerül kialakításra. Az Égerházi Emlékház régóta esedékes felújítása is megvalósul, a festőművész örökségéhez méltó kiállító-teremmé és alkotóházzá alakítjuk. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy az elkészült infrastrukturális elemeket a folyamatosan megtöltsük kulturális rendezvényekkel, biztosítva azok kihasználtságát. A projekt megvalósítási időszaka alatt a következő rendezvényeket szervezzük: „Színi és zenés estek”, „Borkóstoló” és ”Hajdúsági konyha” főzőverseny. A rendezvényekkel párhuzamosan állandó programokat biztosítunk a Művelődési Házban: kézműves tanfolyamok, kamaraszínház, amatőr színjátszó kör és játszóház nyújt majd lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltésére. A pályázat megvalósításában konzorciumi partnerként vesz részt a Piramis Italkereskedés, így lehetősége nyílt telephelyének teljes felújítására. A Bocskai téren tovább folytatjuk a park felújításával megkezdett fejlesztéseket, a tér két oldalán a parkolók és járdák felújításával lesz teljes a központ rehabilitációja. Összesen több mint 1000 m járdaszakasz épül ki, vagy újul meg. További parkolóhelyek, összesen 25 db, kerül kialakításra a Jókai utcán is. A meglévő játszótéren kulturált köztéri WC-t, pelenkázót és játszóházat alakítunk ki. A Béke utcán jelenleg már csak parkként használt régi játszótér visszanyeri eredeti funkcióját, egy teljesen új, EU konform létesítményt adunk át a gyereknek a projekt megvalósításával. A Mester utcán található, elhanyagolt volt ÁFÉSZ épület is hasznosul, megtörténik a közel 200 m2-es épület teljes rehabilitációja. Az épület felújításával az ügyfelek egy helyen, kulturált környezetben intézhetik majd szociális ügyeiket, mivel a Polgármesteri Hivatal Szociális irodái költöznek majd az elkészült épületbe.

„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.”

Közreműködő szervezet neve: Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ROP KSZ

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.

Skip to content