Városnapi ünnepi testületi ülés

Ma délelőtt 9:00 órakor Bocskai István lovas szobránál kezdődött az ünnepi program. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke ünnepi beszédében a város és térségünk szépségeire és értékeire igyekezett felhívni a figyelmet, amelyek mellett gyakran csak elrohanunk a hétköznapok felgyorsult világában. Ezeket az értékeket pedig ismernünk kellene, s büszkének lenni rájuk.
Az ünnepi testületi ülésen, Csáfordi Dénes polgármester úr ünnepi beszéde után Pajna Zoltán elnök úr, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nevében a megyei összetartozás erősítésének szándékával egy hajdú szablyát ajándékozott a városnak, melyet polgármester úr vett át.
Ezt követően a városi elismerések és díjak átadására került sor.
Polgármesteri elismerésben részesültek városunk felnőtt és gyermek háziorvosai. A város lakossága érdekében a koronavírus-világjárvány alatt végzett kiemelkedően magas szakmai munkájukért és embert próbáló élethelyzetekben tanúsított helytállásuk elismeréseként. Dr. Erdős Andrea, Dr. Hagymásyné Dr. Gál Zsuzsanna, Dr. Holhós-Kovácsné Dr. Simon Diána Éva, Dr. Rácz Attila, Dr. Drimba-Vincze Lilla és Dr. Mándi László.
Polgármesteri elismerésben részesült Nagy Tímea ökölvívó, az ökölvívás terén elért kimagasló teljesítményéért, valamint az ökölvívás utánpótlás-nevelésben, tehetséggondozásban végzett áldozatos munkájáért.
A város érdekében végzett kimagasló polgárőr tevékenységért Varga Annamária és Bán Zsolt vehettek át polgármesteri elismerő oklevelet.
A szociális területen végzett kitartó, eredményes munkájáért „Elismerés Szociális Munkáért” oklevelet kapott Szolnoki Anett vezető gondozónő.
Az oktatás területén végzett kiemelkedő nevelő és oktató munkát segítő tevékenységért elismerő oklevelet kapott Bolegáné Szabó Ibolya.
A Város Kiváló Pedagógusa, Pro Catedra díjat vehetett át Pur Mihály Miklós, a városi óvoda vezetője. Magas szintű pedagógiai és vezetői munkája, a módszertani megújulásra törekvése, a hátránykompenzálás, mint cél előtérbe helyezése és közösségépítő tevékenysége nem csak az óvoda, hanem az egész város fejlődését és közösségünk erősödését segíti.
„Földi János kitüntető cím”-et kapott a 2000-ben újjáalakult, s azóta a népi kultúra területén tevékenykedő, városunk jó hírét öregbítő, közösségünket szolgáló és kulturálisan erősítő Hajdúhadházi Népdalkör. A kör vezetője Vatainé Facsar Veronika, tagjai Veres Andrásné, Rezes Lajosné, Póka Sándorné, Gábor Antalné, Salánki Imréné,Törös Lajosné, Nagy Béláné, Tatai Tiborné, Sipos Józsefné, Sarkadi Gyuláné, Varga Imre Miklósné, Sarkadi Gyula, Rezes Lajos és Tatai Tibor.
“Bocskai István kitüntető címet” kapott Pécsi Lajos, a Hajdúhadházi Gazdakör elnöke, a település közéletében kifejtett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként.
Ünnepi testületi ülésen a legmagasabb, település szinten adható elismerés a “Hajdúhadház Város díszpolgára kitüntető cím”, melyet a város fejlesztése területén elévülhetetlen érdemeiért, a város támogatásáért, Tasó László, Hajdúhadház országgyűlési képviselője vehetett át.
Az ülésen Irakból videóüzenetben köszöntötte az ünneplő hajdúvárost a Magyar Honvédség főparancsnoka, Dr. Ruszin-Szendi Romulusz.
Az ünnepi ülést a nyíregyházi Mandala Dalszínház műsora zárta.
Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.