A majális lelke a helyi közösség

Május első napján a Vásártér felé közeledve egyre nagyobb nyüzsgés, jókedvű zsivaj, hangos zeneszó jelezte, hogy a majális nemcsak egy tavaszi ünnep, hanem Hajdúhadház egyik legfontosabb közösségi eseménye is. Az idei majális egész napos, színes programkavalkáddal várta a családokat, volt fogathajtó verseny, csikósbemutató, néptánc, vásári komédia és sok-sok élmény a forgatagban. S ha már hagyományok: a tér közepéről nem hiányozhatott a tradicionális májusfa sem, a fűzfát színes szalagok díszítették.  

Május 1-jén újfent a felszabadult szórakozásé és a vidám pillanatoké volt a főszerep a Vásártéren, ahol a rendezvény házigazdái, a Hajdúhadház Város Önkormányzata és a Hajdúsági Hagyományőrző Lovas Klub számos programmal várták az érdeklődőket.

Az események sorozata a reggeli fogathajtó verseny ünnepélyes megnyitójával kezdődött, ahová Tasó László országgyűlési képviselő és Csáfordi Dénes, Hajdúhadház város polgármestere stílszerűen lovas fogattal érkezett. – Immár 25 éve rendezik meg Hajdúhadházon ezt a versenyt, s mint Antal Sándortól, a helyi lovasegyesület elnökétől, a verseny igazgatójától megtudtam, ez idő alatt több mint ezer fogat állt rajthoz a településen. A verseny nemcsak sport, hanem életforma is; a felelősség, a ló iránti gondosság és az alázat világa. Ez a magyarok világa, otthon vannak benne, komolyan veszik, és örömöt ad sokaknak. Mindenkit, aki hozzájárult az esemény sikeréhez – beleértve a fogathajtókat, szervezőket és önkénteseket – meg kell süvegelni. Ők azok, akik a múlt örökségét a jelen élményévé formálják, és talán a jövő számára is megőrzik – fogalmazott Tasó László.

Az erőpróbára benevezett 32 fogathajtó egyáltalán nem lazsálhatott a munka ünnepén, ugyanis a jubileumi megmérettetés során két fordulóban mérték össze tudásukat a versenyzők. Természetesen volt hadházi résztvevő is a mezőnyben, ráadásul egy testvérpár, Antal Máté és ifjabb Antal Sándor, akik közül Máté az előkelő harmadik helyen végzett. A fogatok mellett csikós és szabadidős lovas bemutató is szórakoztatta a nagyérdeműt. 

A majális természetesen nem csupán a lovassportról szólt, a látogatók helyi hagyományőrző csoportok zenés, táncos produkcióit tapsolhatták a színpad előtt, valamint a Vaga Banda gólyalábasai fellépését, a Vásári tréfák című műsort is megnézhették. Ezek mellett amatőr csergető verseny és népi játékok is várták a publikumot.

A majálison résztvevők a kreativitásukat is próbára tehették, hiszen lehetőségük nyílt kézműves foglalkozásokra és gyöngyfűzésre, illetve arcfestést is kérhettek a „bevállalósabb” gyermekek.

Az eseménydús program kiváló alkalmat biztosított arra, hogy kicsik és nagyok egyaránt kikapcsolódhattak, ápolhatták a hagyományokat, és egy felejthetetlen napot tölthettek el a közösségben.

– Ez nem az a rendezvény, ahol országos hírességek hivatottak szórakoztatni a közönséget, itt a helyi közösségeken van a figyelem. Ők adják a rendezvény lelkét – hangsúlyozta Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere. – A cél, hogy mindenki jól érezze magát, és a közös élmények még erősebbé formálják a település közösségét. A majális és a fogathajtó verseny szorosan összetartozik Hajdúhadházon, ennek tulajdonítható, hogy idén már 25. alkalommal rendeztük meg ezt a viadalt. A Jóisten kegyelméből rendszerint ragyogó időnk van, mint például most is. Ilyenkor megéljük a hagyományainkat, májusfát állítunk, éneklünk, táncolunk. Ez az ünnep a miénk. A cél világos: közösséget építeni, megőrizni és továbbadni azt a szellemiséget, amely egy ilyen rendezvény mögött áll – mondta Hajdúhadház első embere.

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.