A fenntartható fejlődés (sustainable development) olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, üzleteké, társadalmaké stb.), ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”, ahogy az az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1987-es Brundtland-jelentésében szerepelt. A másik tényező, amit le kellene küzdenie, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinnie, hogy közben ne mondjon le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség és igazságosság igényeiről.
A fogalom a nyolcvanas évek elején jelent meg nemzetközi szinten, a szociális valamint a környezeti problémák felismerését, ezen problémák összefüggését a gazdasági fejlődéssel jelenti. Ezen problémákat nem lehet külön vizsgálni, hanem csak sajátos módon együttesen megközelítve. A téma általános ismertséget Lester R. Brown 1981-ben megjelent „Building a Sustainable Society” című műve váltotta ki. [1]
Az ENSZ Millennium Project keretében 15 globális kihívást azonosítottak, melyek egymással összefüggő komplex problémák. Az emberiség jövőjét attól teszik függővé, milyen megoldásokat, válaszokat sikerül találni ezekre a kérdésekre.Bár az emberiség kilátásai (például a várható életkor vagy az írástudás tekintetében) több területen javultak, mind a gazdaság, mint a társadalom szintjén olyan környezeti problémákkal kapcsolatban kell lépéseket tenni, amelyekre a jelenlegi paradigmák mentén nehezen képzelhető el eredményes cselekvés[2]. Az ENSZ számos dokumentuma foglalkozott a kérdéssel, például a 2005 World Summit Outcome Document a fenntartható fejlődés „egymással összefüggő és egymást erősítő pilléreit” a következőkben állapítja meg: gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem. E hármat gyakran a mellékelt módon ábrázolják, ami megtévesztő, hiszen ezek nem egyenrangúak, hanem egymásba vannak ágyazódva: a gazdaság a társadalom alrendszere, a társadalom pedig az ökoszisztéma alrendszere. Az ökológiai fenntarthatóság a döntő, mert ez határozza meg a társadalmat, s azon keresztül a gazdaságot. Ugyanakkor a három alrendszer komplex kezelése elengedhetetlen az eredményes beavatkozáshoz.
Többek számára a téma szoros kapcsolatban látszik állni a gazdasági növekedésnek azon igényével, hogy lehetővé tegye a gazdaság hosszú távú növekedését anélkül, hogy a természeti erőforrások túlhasználatának a hosszú távú fejlődés látná kárát. Mások számára magának a növekedésnek a koncepciója is problematikus, lévén a Föld erőforrásai végesek. Az ivóvízhiány miatt a mezőgazdaságoknak ki kell dolgozniuk a saját fenntartható öntözési programjukat.
letrendünk akkor fenntartható, ha anyagforgalma körkörös, azaz illeszkedik a természet rendjébe. A fenntarthatóság elsősorban az erőforrásainktól függ. A fizika egy alapvető állítása szerint folyamatok körfolyamatokká alakíthatóak, ha kívülről elég energiát viszünk be a rendszerbe. Körfolyamattá alakítás során a bevitt energia hulladékhővé alakul. Ezért bármilyen gyártási eljárás és az azt követő felhasználás körfolyamattá zárható, amennyiben van elég energia. Bőséges erőforrások birtokában életrendünk könnyen fenntarthatóvá tehető, gyakorlatilag függetlenül attól, mekkora bolygónk népessége.
Az idő, energia, és ismeret a fizika törvényei szerint szorosan összefüggenek. Minél kevesebb energiánk van a körfolyamattá alakításhoz, annál lassúbb lesz a körfolyamat. Tökéletesnek tekinthető körfolyamat létrehozásához, ahol nincs befektetett energia és hulladékhő sem képződik, végtelen sok idő kellene. Sok energia és ismeret birtokában gyorsan el lehet végezni valamit. Ha sok az időnk, akkor nem feltétlen szükséges sok tudás, mert a kísérletezés-szerencse módszerét alkalmazva megtalálhatjuk a megoldást.
Jelenleg az emberiségnek már nincs túl sok ideje arra, hogy megtaláljuk a megoldást. Pillanatnyilag még van elég erőforrás, de már nem sokáig. Számos véges erőforrás – kőszén, kőolaj, földgáz, urán – kitermelésének tetőzése a XXI. század első két évtizedében várható
