https://www.hajduhadhaz.hu/wp-content/uploads/2021/10/H.hadhaz-kozpont-2-tomb-TE-tervezete.pdf
HAJDÚHADHÁZ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÉNEK MÓDOSÍTÁSA
Emlékezzünk az Aradi Vértanúkra!
Bursa Hungarica pályázat
Hajdúhadház a 2021/2022 tanévben is csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíj rendszerhez, ami egy sajátos felsőoktatási önkormányzati támogatás.
Bursa Hungarica keretében olyan hátrányos helyzetű, rászoruló diákok kérhetik a támogatást, akik nappali tagozatos, teljes idejű jogviszonnyal rendelkeznek, vagyis nem számít, hogy állami ösztöndíjas, vagy költségtérítéses formában vesznek részt a képzésben. Ez vonatkozik az alap- és mesterképzésre, valamint az osztatlan képzésre is.
Az ösztöndíjra kizárólag Hajdúhadházon állandó lakcímmel rendelkező diákok jogosultak.
Pályázat benyújtása:
A pályázatban igazolni kell a hátrányos szociális helyzetet (jövedelemigazolás, költségek, közös háztartásban élők nyilatkozata). A pályázati lapot elektronikusan kell benyújtani egy erre szolgáló felületen, mely a http://www.emet.gov.hu/hatter_1/bursa_hungarica2/ linken érhető el.
A jelentkezési űrlap benyújtását követőn, a jogosultsági feltételeket alátámasztó valamennyi igazolást szükséges benyújtani a Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatalba, legkésőbb 2021. november 5-ig. Aki lemarad, az csak a következő kiírásban vehet részt!
A sikeresen elnyert támogatás első részlete először a 2021/2022. tanév tavaszi félévében érkezik, összesen 10 hónapi részletre, azaz a tanulmányi hónapok után szól a támogatás.
A támogatást azok is kérhetik, akik csak a következő tanévben (2021/2022) kezdik meg tanulmányaikat. Ha épp nem aktív a félév, akkor is van mód a jelentkezésre, de a folyósítás feltétele, hogy a következő félév már aktív legyen.
A doktori képzésekre járók nem részesülnek támogatásban, hasonlóan a Magyar Honvédség tagjaihoz, valamint azokhoz, akik ugyan felsőfokú szakképzésben vesznek részt, de középiskolán keresztül. Szintén nem kapnak támogatást, akik kizárólag külföldi intézményben tanulnak.
Az “A” típusú pályázati kiírás letölthető Pályázati_kiírás_A_2022..docx
A “B” típusú pályázati kiírás letölthető Pályázati_kiírás_B_2022..docx
Átadták az É. Kiss Sándor ösztöndíjakat
É. Kiss Sándor családja a 2021/2022-es tanévre is pályázatot hirdetett tanulmányi ösztöndíjra kiemelkedő teljesítményt nyújtó, szerény körülmények között élő hajdúhadházi tanulók számára.
Az alapítvány kuratóriuma az általános iskolás pályázók közül Mezei Róbertnek, a Földi János Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8.a osztályos tanulójának ítélte oda az ösztöndíjat. Mezei Róbert két tanítási nyelvű osztályba jár, kitűnő tanulmányi eredményű, példamutató magatartású tanuló, aki aktív résztvevője az iskola rendezvényeinek és a diákönkormányzatnak.
A középiskolai tanulónak szánt ösztöndíjat Lakatos Gábor, a BSZC Szilágyi Dániel Szakképző Iskola végzős kőműves tanulója nyerte el, aki kiemelkedő iskolai teljesítményével, szorgalmával és a külső gyakorlaton végzett példamutató munkájával az iskolai közösség meghatározó tagja.
É. Kiss Sándor fontosnak tartotta a tehetséges gyerekek tanulását, É. Kiss Sándor családja ezzel az ösztöndíjjal járul hozzá a hajdúhadházi tehetséges, szorgalmas gyerekek boldogulásához.
További sok sikert és eredményes tanévet kívánunk!
Meghívó közmeghallgatásra

MEGHÍVÓ
Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének
2021. október 14-én (csütörtökön) de. 9 órakor
a Városháza dísztermében tartandó közmeghallgatására
tisztelettel meghívja Önt Csáfordi Dénes polgármester
Napirendi pont:
1./ Beszámoló a 2021-es évben végzett munkáról.
Fejlesztési tervek és elképzelések.
Előadó: Csáfordi Dénes polgármester
Legszebb Konyhakertek díjátadó 2021
Kihirdették a Legszebb Konyhakertek program díjazottjait. A márciusban meghirdetett programra június 15-ig lehetett jelentkezni, s a programismertetőben az év témájának a „Szorgalom, kitartás, hűség”-et jelölték meg iránymutatásként a szervezők. A program célja egyrészről elismerni a kertművelők munkáját, másrészről pedig motiválni ismerőseiket, barátaikat, rokonaikat, hogy csatlakozzanak a mozgalomhoz és használják ki a magyar termőföld által adott lehetőségeket, s alakítsanak ki konyhakertet, ahol minél több zöldséget, gyümölcsöt, fűszer-és gyógynövényt termeszthetnek családjuk számára.
Szőllős László önkormányzati képviselő, agrárgazdasági tanácsnok és Walke Károly közfoglalkoztatási koordinátor voltak a zsűri tagjai, akiknek nehéz dolga volt, mivel a kerttulajdonosok csodaszép növényekkel, és takaros, rendezett kertekkel várták őket.
Közösségi kategóriában első helyezett lett a Hajdúhadházi Városi Óvoda Székhely Intézménye.
Normál kert kategóriában osztott díjazásban a negyedik helyezett Lovász Anna, valamint Sarkadi Gyuláné és Sarkadi Gyula lett. A harmadik legszebb normál kertért járó díjat Enyedi Zsuzsanna vehette át, míg a második helyezett Munkácsi Anikó lett. A kategória első helyének Tóth Tamás örülhetett.
Balkon kategóriában, Pénzeli Sándorné és férje Pénzeli Sándor vehette át az első helyezettnek járó díjat, míg mini kert kategóriában az Angel Szépségszalon örülhetett a nyereménynek.
A zártkerti kategória díjazottjainál sem volt könnyű dolga a zsűrinek, így negyedik helyen Balogh László, harmadik helyen Nagy Mária és Szilágyi Tibor, második helyen Ari Emma és családja, s végül, de nem utolsó sorban az első helyen Csősz Sándor végzett.
Mindenkinek gratulálunk és további jó kertészkedést kívánunk!
„Hegedűvel és puskával”
A nagy háború elfeledett cigány katonái
„Ugy harcolt a cigány, mint egy oroszlán. A fáradalmakat a legjobban birta, igényei nem voltak, meleget vagy hideget föl sem vette, s ha verekedni kellett, nem volt vakmerőbb legény az egész ezredben. Azt akarta megmutatni, hogy a cigánynak, a mindenünnét kirugott, mindenkitől lenézett cigánynak is van hazája.”
(A cigány boldogsága, Budapesti Hirlap, 1914. november 14.)
Scholtz Róbert Gergely régész, történész kutatómunkájának köszönhetően az első világháború elfeledett cigány katonáinak emlékét idéző vándorkiállítás nyílt meg a mai napon a Csokonai Művelődési Házban, az EFOP-1.5.3-16-2017-00121 azonosító számú, „Humán szolgáltatások fejlesztése települések összefogásával” elnevezésű pályázat keretén belül.
Kevéssé ismert az a tény, hogy 1914-1918 között számos cigány katona küzdött a világháborúban. Mivel a Monarchiában a cigányságot társadalmi rétegként és nem önálló nemzetiségként kezelték, ezért áldozatvállalásukról, helytállásukról viszonylag keveset tudunk. A nagy háború az európai cigány történelem legsötétebb korszakának hajnala. A Monarchia hadseregében több hadszíntéren számtalan cigány katona szolgált. Az önként berukkolt, vagy kényszersorozott férfiak közül sokan nem tértek vissza. Többségük távoli harcterek és hadifogolytáborok jeltelen tömegsírjaiban alussza örök álmát. Jelen kiállítás nekik: a Nagy Háború elfeledett cigány katonáinak állít emléket.
Az ország több városában látható volt már ez a különleges tárlat, mely most Hajdúhadházra is megérkezett.
A kiállítás 2021. szeptember 29-ig lesz látható településünkön, munkanapokon 8 órától 16 óráig.











