Hajdúhadház város és a Magyar Honvédség nagyszerű együttműködésének, kiváló partneri viszonyának újabb bizonyítékául szolgált, hogy a hajdúsági település lakói csütörtökön testközelből csodálhatták meg a hadsereg egyik büszkeségét, az Airbus Helicopters H145M katonai légi járművét.
Az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű összhaderőnemi gyakorlat keretein belül a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár négy helikoptere (két-két H145M és H225M) Hajdúhadházon táborozik az elkövetkező napokban, így adódott lehetőség arra, hogy a civil lakosság is megnézhesse az egyik katonai járművet.
A hadházi Vásártéren a meghirdetett program előtt negyedórával szállt le a H145M, ennek ellenére már ekkor is többen figyelték a landolást a helyszínen. Ezt követően szinte folyamatosan érkeztek az érdeklődők, s az óvodai és iskolai csoportok mellett több tucatnyi felnőtt lakos is megcsodálta a sötétszürke katonai gépet. A helikopter pilótája és bajtársa az összegyűlt csoportoknak részletesen bemutatta a helikoptert, annak kiegészítő tartozékait, valamint a személyes, egyéni felszerelését is. Természetesen a katonák készséggel válaszoltak a felmerülő kérdésekre, amik főként a gyermekektől érkeztek. Az ovisok szájából szinte záporoztak a kérdő mondatok, amik elől „nem hajoltak el” a katonák, sőt minden egyes felvetést nagy türelemmel, egy-egy mosoly kíséretében megválaszoltak.
– A hajdúhadházi emberek mindennapjaihoz hozzátartozik a honvédség jelenléte, így katonákat, valamint katonai – légi vagy szárazföldi – járműveket látnak. Mindig öröm, amikor egy új eszköz – mint például most egy helikopter – ilyen közel kerülhet a civil emberekhez. Ez egy jelentős esemény a város életében – mondta a helyszínen Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere.
A H145M helikopter bemutatása ismét egy olyan program volt, ami tovább erősítette a civil–katonai kapcsolatokat Hajdúhadházon.