ttamas bejegyzései
Közösen járőröztek a rendőrök, polgárőrök, mezőőrök és erdészek Hajdúhadház külterületein
Közös járőrszolgálatot szerveztek október 9-én a helyi rendőrök, polgárőrök, mezőőrök és erdészek, akik bejárták a Hajdúhadház külterületein található erdőket. Több száz órát töltöttek közös szolgálatban a rendőrök, a polgárőrökkel, az erdészekkel és más társszervekkel Hajdú-Bihar megyében. Többnyire a helyi körzeti … Bővebben
Égerházi Imre tárlat megnyitó
Hajdúhadház Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és családját A város és festője – Égerházi Imre festőművész 90. születésnapja alkalmából megrendezett tárlat megnyitójára.
Felhívás – Kis létszámú lóállományt tartó gazdák részére
Magyarországon megjelent a fertőző kevésvérőség nevű fertőző ló betegség. A betegség felszámolásában és megelőzésében nagyon fontos a lóállományok vérvizsgálata. Ennek legnagyobb akadálya az, hogy a háztáji állományban tartott lovak több mint a fele jelöletlen. Emiatt a Lótenyésztők Szövetségével közösen állatmegjelölési … Bővebben
Bursa Hungarica 2016.
Hajdúhadház Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára
SAJTÓKÖZLEMÉNY “ISKOLA FELÚJÍTÁS ÉS TORNATEREM ÉPÍTÉS HAJDÚHADHÁZON A MEGÚJULÓ NEVELÉSI ELVEK ÉRDEKÉBEN” ÉAOP-4.1.1/A-12-2012-0007
Befejeződtek az iskola felújítás és tornaterem építés kivitelezési munkái. Hajdúhadház Város Önkormányzata 519.607.800 Forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásban részesült.
SAJTÓKÖZLEMÉNY BEFEJEZŐDÖTT A FUNKCIÓBŐVÍTŐ VÁROSREHABILITÁCIÓS PROJEKT HAJDÚHADHÁZON
Hajdúhadház Város Önkormányzata közel 850 millió forint Európai Uniós támogatásban részesült az ÉAOP-5.1.1/D-12-2013-0017 kódszámú, „Funkcióbővítő integrált települési fejlesztések Hajdúhadházon” elnevezésű projekt keretében. A pályázat 100%-ban az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Közreműködő szervezet az … Bővebben
Felhívás – Vízhiány
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015.szeptember 30.-án szerdán 22 órától 2015.október 01.-én 06 óráig Hajdúhadház egész területén vízhiány lesz, Bocskaikert területén végzett ivóvízjavító program keretében végzett hálózatmosatás miatt. Ebben az időben a vizet használó háztartási berendezéseiket (mosógép, mosogatógép, vízmelegítő) ne üzemeltessék, így … Bővebben
Pályázat – óvodapedagógus munkakör betöltésére
Az Aranykapu Óvoda a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.
„Szociális városrehabilitációs projekt Hajdúhadházon – A sport mely egyenlővé tesz” című ÉÁOP-5.1.1/A-12-2013-0013
Szakmai beszámoló Értékelés Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok A program közvetlen célcsoportja a pályázat akcióterületén élő, alacsony iskolai végzettségű, vagy elavult, nem piacképes szakképzettséggel rendelkező munkanélküli emberek voltak, akiknek sem érettségi bizonyítványa, sem szakközépiskolában, szakmunkásképző iskolában, szakiskolában szerzett szakképzettsége nincs, vagy … Bővebben
Hajdú-Bihar megyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara őszi képzései
A Hajdú-Bihar megyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara ősszel továbbképzéseket szervez. A képzésekről további információt a mellékletben találhat. Továbbképzések




