Harc a parlagfű ellen!

Fájl:Common ragweed.jpg

Az allergia korunk népbetegsége, melyek közül az allergiás nátha emelkedik ki leginkább. Ennek kiváltó oka a parlagfű, melyeknél 1 tő, akár 8 milliárd virágporszemet is képes termelni, előidézve ezzel a szénanáthát vagy az asztmát. Virágzási ideje júliustól októberig tart.

A 2008. évi XLVI. törvény (az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről) alapján a termelő, illetve a földhasználó köteles az adott év JÚNIUS 30. NAPJÁIG az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

A parlagfűvel való fertőzöttséget belterületen, vagyis a lakóházak udvarán és kertjeiben a jegyző képviseletében eljáró ügyintéző vagy a közterület felügyelő ellenőrzi. Amennyiben a helyszíni szemlén megállapításra kerül a parlagfűvel való borítottság, úgy a jegyző határidő tűzésével kötelezi az ingatlan tulajdonosát, használóját, hogy gondoskodjon a parlagfűmentesítésről. Amennyiben a kiadott határidőben ezen kötelezettségének a tulajdonos vagy a használó nem tesz eleget, a jegyző elrendeli a közérdekű védekezést. Ennek során a városgondnokság dolgozói fogják lekaszálni a parlagfüvet az ingatlan udvarán, kertjében, amit a tulajdonos, használó tűrni köteles. Ha a közérdekű védekezést végző munkásokat a tulajdonos nem akarja a területére beengedni, a végrehajtás érdekében karhatalmat lehet kirendelni (rendőrség). A közérdekű védekezés költsége az ingatlan tulajdonosát, használóját terheli, ami meg nem fizetés esetén adók módján behajtható, köztartozásnak minősül.

Külterületen, mezőgazdasági művelés alatt álló belterületen, a parlagfű elleni védekezést a Növényvédelmi Állomások ellenőrzik, mely szerv növényvédelmi bírság kiszabására és közérdekű védekezés elrendelésére is jogosult.

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Megemlékezés

Koszorúval emlékeztek a Dobó utca és Klapka utca sarkán álló Trianoni emlékműnél. A Nemzeti Összetartozás napja alkalmából a város vezetői, a civil szervezetek, és az intézmények munkatársai helyezték el az emlékezés virágait. Bővebben

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Átadták a játszóteret

Vasárnap hivatalosan is átadták a gyerekeknek az új játszóteret.  A régi rendőrség mögött épült teret a Városi Gyereknap keretein belül foglalhatták el a város legkisebbjei. A játszótér területén összesen 17 játék épült meg, melyek a különböző életkorú gyerekek életkori sajátosságainak figyelembevételével készültek el. A munkálatokban részt vettek a Városgondnokság dolgozói, közmunkaprogramban dolgozók, és önkéntes munkások is segítettek a terep rendezésében.

N.A.

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

GYEREKNAP

Kategória: Hírek | Szóljon hozzá most!

TeSZEDD! 2012

Fogjunk össze és tisztítsuk meg Hajdúhadház köztereit a hulladéktól! VEDD FEL TE IS A KESZTYŰT és  légy része te is június 2-án szombaton az országos hulladékgyűjtési akciónak, melyhez városunk is csatlakozott!A Vidékfejlesztési Minisztérium ezúttal a Belügyminisztériummal közös szervezésben, idén is meghirdette a tavaly nagy sikert aratott országos hulladékgyűjtési akcióját. A tavalyi TeSZEDD! alkalmával 156 vállalat, 403 civil szervezet, és 551 közintézmény önkéntesei szedték a szemetet országszerte. Az idei évben több mint 700 település jelezte a részvételi szándékát, köztük Hajdúhadház is.

 

Városunkban a találkozási hely és idő:

9.00 Hajdúhadház Vasútállomás, Veszprémy tér

Takarítandó hely:

Kunkert, Határ utca (külterületek)

További információ az (52) 583-420-as telefonszámon.

VEDD FEL TE IS A KESZTYŰT!

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Író-olvasó találkozó

A Földi János Könyvtár, Emlékház és Galéria június 5-én, író-olvasó találkozót szervez Fábián Janka írónővel. Bővebben

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Egér-szigeti nagy kalandok

A Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria olvasópályázatot hirdet általános iskolás gyerekeknek. Különleges, de igaz történetekkel ismerkedhettek meg, ha elolvassátok Geronimo Stilton történeteit. Bővebben

Kategória: Kultúra | Szóljon hozzá most!

Június 3-án játszótér átadás

Átadásra kész az új játszótér, a régi rendőrség mögött lévő területen. A terepen az utolsó munkálatok ugyan még zajlanak, de június 3-án (vasárnap) 9.00 órától a gyerekek hivatalosan is birtokukba vehetik, a Városi Gyereknap keretein belül.

A játszótér területén 17 játék került letelepítésre, amelyeknek legtöbb része fából készült.  A hivatalos átadás után a játszótér a hét minden napján látogatható lesz nyitvatartási rend szerint. Bár a terület állapotára gondnok fog vigyázni, a tér tisztasága és épsége elsősorban a lakosságon múlik!

N.A.

Kategória: Hírek | Szóljon hozzá most!

Közvetlen brüsszeli fejlesztési források

Május 22-én tartott tájékoztatót az Európa-kapu Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás a hajdúhadházi vállalkozók és civilszervetek számára a Városháza nagytanácstermében. A pénzügyi forrásokat közvetlenül megpályázni – ez az új európai uniós irányelv, ehhez igazodva alakult meg az a fent említett csoportosulás, amely a kistérségek társulását hivatott segíteni, és aminek a tagja Hajdúhadház is. Bővebben

Kategória: Közérdekű, Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Szolgáltatóváltás az ivóvízellátásban

Május 16-án a Tiszai Regionális Vízművek Zrt. hajdúhadházi telephelyén tartott tájékoztatást a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. a dolgozók számára. Az ivóvíz és a szennyvízelvezetést ez év május 31-ig a TRV Zrt. végzi városunkban, június 1-jétől azonban a Hajdúkerületi és Bihari Víziközmű Szolgáltató Zrt. veszi át a feladatok ellátását. Bővebben

Kategória: Hírek | Szóljon hozzá most!