A „Szilágyis Diákokért” – ezzel a névvel jött létre az alapítvány 2009. május 12-én, amely azt a célt szolgálja, hogy a Hajdúhadház és vonzáskörzetébe tartozó települések szellemi, kulturális bázisává váljon a Szilágyi Dániel Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola.
Az alapítvány jutalmazni szeretné a tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő tanulókat és segíteni őket a továbbtanulásban. Bővebben
„Szilágyis diákokért” Alapítvány felhívása
Megújult a piac
Elkészült a piac új parkolója és új kerítése, a munkálatok eredményeként tisztább környezetben lehet majd vásárolni és árusítani. A kerítésen a falazott részek vakolására tavasszal kerül sor. Bővebben
Emléktúra és rendhagyó történelemóra
Idén Hajdúhadház és Hajdúböszörmény térségében tartja a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) a XII. Doni Emléktúrát. A katonai hagyományőrzők január 27-én érkeznek a városban, és a Vásártéren 13:20-tól rendhagyó történelemóra keretén belül mutatják be a korabeli katonai felszerelést és technikai eszközöket.
A magyar tartalékosok mellett részt vesznek az emléktúrán német, olasz és lengyel tartalékosok is.
Ezután 17:25-től a háborúkban elesett hősök tisztelete előtt emlékezünk közösen a Bocskai téren.
A szervezők a rendezvényre várnak mindenkit, aki érdeklődik a katonai hagyományok és a hadtörténelem iránt, vagy akinek a látványosnak ígérkező rendhagyó történelemóra felkeltette érdeklődését. Bővebben
Olvassuk együtt – Madai Gyula „A Bizáky-ház” című színművét!
2012-ben Madai Gyula költő, író, Hajdúhadház díszpolgára halálának 75. évfordulójára emlékezünk.
Ebből az alkalomból 1 fordulós irodalmi pályázatot hirdetünk 8-12. osztályos diákok és felnőtt olvasók részére, amelyre szeretettel várjuk iskolájuk tanulóinak a jelentkezését is.
A magyar kultúra napján – 2012. január 20-án veszi kezdetét a játék, amelyben megismerkedhetnek a résztvevők Madai Gyula életrajzával, irodalmi munkásságával és kipróbálhatják az alkotás magával ragadó élményét is. Bővebben
Felújítják a Földi Iskola tornatermét
Jelenleg is zajlik a Földi iskola tornatermének felújítása, amelyre a forrást a városi önkormányzat pályázat útján nyerte el tavaly a Belügyminisztériumtól. A munkálatok során a tornaterem úgynevezett küzdőtere új sportburkolatot kap, és újraburkolják a zuhanyzókat is. Kifestik az öltözőket és a tornatermet, valamint új szertárt építenek, amely lehetővé teszi a sportszerek megfelelő tárolását. Emellett akadálymentesítik az épület oldalsó bejáratát, így a kerekesszékkel közlekedők rámpán juthatnak be a tornaterembe. Bővebben
Ez történt 2011-ben a Hajdúhadházi Galériában
Programokkal, kiállításokkal teli évet zártunk 2011-ben. Az év során tíz kiállítást rendeztünk a térképészet, a képzőművészet (Komiszár János, Huszty Árpád, Holló László, Maticska Jenő Alkotó és Képzőművészeti Kör) és a húsvéti ünnep témakörében. Fotók, tárgyak, zene és a gasztronómia segítségével is megismerkedhettünk Portugáliával. Bővebben
Volt mit tenni a karácsonyfa alá a Farkasoknak!
Püspökladányban vendégszerepelt a Hadházi Farkasok alakulata a már hagyományossá vált év végi kosár dzsemborin december 23-án. A rendezvény egy évben kétszer kerül megrendezésre, egy nyáron, szabadtéren és egy az év utolsó heteiben a püspökladányi városi csarnokban. A hajdúhadházi kosarasok most először gondolták úgy, hogy megjelennek ezen a rendezvényen, és mint kiderült, nem is volt ez olyan rossz ötlet részükről. Bővebben
Februárban Téli Könyvtári Esték
Február hónapban, minden csütörtökön este 5 órától, a megszokott helyen, a könyvtár emeletén újra érdekes előadásokkal találkozhat az érdeklődő. Ebben a sorozatban a bemutatók városunk életéhez, a jelenhez, és ezzel együtt a régmúlt idők történéseihez kapcsolódnak. A sokszínűségre törekedve a kötetlen beszélgetésekkel tarkított estéken szeretnénk bemutatni városunk néhány egészen fiatal tehetségpalántáját. Azzal a szándékkal, hogy térjünk vissza a természetes és egészségtudatos életvitelhez, meghívott szakemberek közreműködésével foglalkozunk a testi- és lelki- egészségmegőrzés aktuális kérdéseivel. Ezt követően, történelmi közegbe ágyazva, felvillantunk olyan érdekes eseményeket, amelyek valamikor megjelentek a régi Hajdúhadházi Lapok hasábjain.
A Téli Könyvtári Esték sorozata február 2-án, csütörtökön 17 órakor indul a könyvtárban. Február hónapban, minden csütörtökön, azonos időpontban kezdődik majd. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki érdeklődik témáink iránt.
Tájékoztatás
A Városi Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy akik szeretnék igényelni a vezetékes ivóvízhálózatra való rákötéshez az önkormányzat támogatását, azok szándékukat 2012. február 15-éig jelezzék. A jelentkezéshez az előzetes adatbekérő lap kitöltése szükséges, amit a Polgármesteri Hivatal portáján lehet kitölteni, majd leadni.
Kevesebb közkút lesz jövőre a városban, ám leszerelésük 2012 év áprilisáig nem fog megtörténni.
Tüdőszűrés
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2012. január 02 – 2012. január 20.
között Tüdőszűrést tartunk.
A szűrés helye: Csokonai Művelődési Ház melletti terület
A szűrés ideje: Munkanapokon 08:00 órától 17:45 óráig. Ebédszünet :12:00 órától 12:30 óráig
A tüdőszűrésen való megjelenés az idézettek részére, valamint a VIII. osztályos tanulók, szakmunkásképzők III. osztályos és a középiskolák IV. osztályos diákjai, és egészségügyi könyvvel rendelkezők részére kötelező.
A szűrővizsgálatra legutóbbi szűrőlapját, idézését és személyazonossági igazolványát mindenki vigye magával!




