Hajdúhadház is bemutatkozik a hétvégén megrendezésre kerülő Hajdúsági Expo-n Hajdúböszörményben. Az augusztus 9-12. közötti eseményen a mezőgazdasági szakmai előadások és sportversenyek mellett szerepet kapnak a hajdúvárosok is. Bővebben
Bemutatkozunk a Hajdúsági Expo-n
Új óvoda épül Hajdúhadházon
Támogatást kap Hajdúhadház Város Önkormányzata a Három Szirom Óvoda megépítésére, erről tájékoztatta a napokban a Regionális Operatív Program Irányító Hatósága az Önkormányzatot.
Az anyagi segítségnyújtás pontosan 199 630 688 ft lesz, amelyet az ÉAOP-4.1.1/A-11-2012-0014 jelű pályázat keretében kap a város.
A megítélt összeg az építkezés költségeinek 95 százalékát fedezik.
Bővebben
Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei
Elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől a jövőre megalakuló járási hivatalok. A hatáskörök szétválasztásánál kiemelt szempont volt, hogy a helyi szabályozáshoz kapcsolódó, mérlegelési jogkörbe tartozó ügyek lehetőleg maradjanak a települési jegyzőnél, ahol viszont az adott ügyben az államnak van egyértelműen feladata, szerepe, ott a járási hivatal tudjon majd hatékonyabban intézkedni. Bővebben
Beérett a zöldség
Fényestelepi fóliasátrunkban és a mellette lévő területen megérett a paprika, uborka és a paradicsom.
További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.406104739446821.93409.136046739785957&type=3
Hajdúsági Expo Hajdúböszörmény 2012. augusztus 8-12.
Kosárdzsembori
Az előkelő második helyen végzett a hajdúhadházi Farkasok kosárlabda csapatunk a július 21-én, Püspökladányban megrendezett 5. Kosárdzsemborin. 26 csapat közül végeztek a dobogó második fokán. A 3 pontos dobóverseny győztese Balogh Balázs lett, a Farkasok csapat tagja.
További képek megtekinthetőek: https://www.facebook.com/hajduhadhaz
Új helyre költözik a Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Területi Irodája
Értesítjük a lakosságot, hogy a Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Területi Irodája 2012. július 19-től 2012. július 27-ig költözés miatt zárva tart.
A Szolgálat a Kazinczy u. 8. szám alól a Béke u. 54/B szám alá költözik (A volt Szabó Gábor úti iskola épületébe). A költözés ideje alatt az ügyfélfogadás szünetel!
Az ügyfélfogadás legközelebbi időpontja – előre láthatólag – 2012. 07. 30. (hétfő). A költözés után a Szolgálat ügyfélfogadási rendje és a telefonszáma nem változik.
Ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 800 – 1200
Kedd: nincs
Szerda: 800 – 1500
csütörtök: 800 – 1200
Péntek: nincs
Tel/fax.: 52 /583- 129
V. Nemzetközi Curling Bonspiel Kupa
A Debrecen Jégcsarnok Nonprofit Kft. július 27. és 29-e között rendezi meg a V. Nemzetközi Curling Kupát 8 nemzet 28 csapatának részvételével. Az idei verseny profi és amatőr curling játékosai – a magyar férfi, szenior férfi, vegyes, vegyes páros, és női válogatott tagjai mellett – Szlovákiából, Dániából, Törökországból, Kazahsztánból, Svédországból, Ausztriából és Romániából kerülnek ki.
A torna időpontja: 2012. július 27-29.
A verseny július 27-én (péntek) 13.45-től a hivatalos megnyitóval veszi kezdetét és 20.45-ig tart. Szombaton az első kör alapján kialakult sorrend szerint játsszanak a csapatok reggel 08.00 – 22.00 óráig. Vasárnap 08.00 órától folytatódik a verseny, majd 15.15-től a döntőket játsszák. A verseny 17.45-kor fejeződik be az eredményhirdetéssel és a díjátadással.
További információk és a részletes versenyprogram megtalálható a www.debrecencurling.com weboldalon.
A rendezvény ideje alatt a Jégcsarnokba való belépés mindenki számára ingyenes.