
Szeretettel várunk mindenkit!
A Hajdú-Bihar vármegye Önkormányzata által szervezett programon lehetősége lesz minden művészetkedvelőnek meghallgatni kedvenc költőink verseinek megzenésített változatát. Az előadást április 11-én reggel 9:30 órakkor a Bocskai téren kísérheti figyelemmel minden érdeklődő.
(Kedvezőtlen időjárás esetén a Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal dísztermében)

Változik a Hajdúhadházi Köztemető nyitvatartása
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a hajdúhadházi temető április 1-től 6 és 20 óra között látogatható. A kapuk 20.00 órakor automatikusan záródnak. Kérjük a sírkert látogatóit, hogy 20 óra előtt szíveskedjenek elhagyni a temető területét.
Technikai probléma esetén hívható telefonszám: 06-30-161-8948
Hajdúhadház Város Önkormányzata a Hajdúhadházi Köztemető tulajdonosaként és üzemeltetőjeként tájékoztatja a Tisztelt Látogatókat, hogy a kegyeleti szertartások alatt, valamint az azokat megelőző 1 órában a Temető területére gépjárművel történő be- illetve kihajtás során a Hunyadi utca felőli főbejárat zárva tart.
Kérjük, hogy helyette a Temető utca felőli, az autósforgalom számára létesített kaput szíveskedjenek használni!
Együttműködését megköszönve:
Hajdúhadház Város Önkormányzata

Pályázati felhívása a Bocskai tér 13. sz. alatti ingatlanon található helyiségek bérléssel egybekötött üzemeltetésére
Hajdúhadház Város Önkormányzata
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S A
Hajdúhadház, Bocskai tér 13. szám alatti ingatlanon található helyiségek
bérléssel egybekötött üzemeltetésére
1. A pályázat kiíró neve, címe és elérhetőségei:
Név: Hajdúhadház Város Önkormányzata Cím: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.
Telefon: (52) 583-411
Fax: (52) 384-295
E-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu
2. A pályázat tárgya:
A pályázat kiírója nyilvános pályázatot hirdet a 4242 Hajdúhadház, Bocskai 13. szám alatti “kivett ipartelep” elnevezésű ingatlanon található helyiségek üzemeltetés céljára történő bérbeadására.
3. A szerződés meghatározása: helyiségbérleti szerződés.
4. A szerződés időtartama: határozatlan idejű.
5. A meghirdetett helyiségek: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 13. szám alatt találhatóak.
A helyiségek elsősorban kereskedelmi, vendéglátóipari üzemeltetés céljára alkalmas helyiségek. Az üzemeltetéshez szükséges gépek, berendezési és felszerelési tárgyak beszerzése, a helyiség vendéglátó egység üzemeltetés céljára való alkalmassá tétele és folyamatos karbantartása, továbbá takarítása a nyertes pályázó feladata. Amennyiben a nyertes pályázó az üzemeltetési szerződést a későbbiekben felbontja Hajdúhadház Város Önkormányzatával, úgy a vendéglátóegységbe általa beépített, illetve megvásárolt valamennyi, az üzemeltetés célját szolgáló berendezés és eszköz elvitelének joga illeti meg. Egymástól elkülönített 3 üzlethelyiség, melyekhez külön mosdó és WC tartozik. Mind a három üzlet a Főtérre néz, onnan megközelíthető.
Az üzlethelyiségek méretei:
- üzlethelyiség: 3,56 m x 5,42 m, (minimum bérleti díj: 60.000 Ft /hónap)
- üzlethelyiség: 2,92 m x 4,74 m, (minimum bérleti díj: 40.000 Ft/hónap)
- üzlethelyiség: 2,4 m x 3,46 m. (minimum bérleti díj: 40.000 Ft /hónap)
A pályázat kiírója a pályázati felhívás visszavonásának jogát fenntartja.
A pályázatok benyújtására üzlethelységenként van lehetőség, egy pályázó több üzlethelyiségre is pályázhat.
Pályázati felhívás a Dr. Földi J. u. 58/A. alatti ingatlan üzemeltetésére
Hajdúhadház Város Önkormányzata
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Hajdúhadház, Dr. Földi János u. 58/a. szám alatti ingatlan
(volt Vadas Csárda) üzemeltetésére
1. A pályázat kiíró neve, címe és elérhetőségei:
Név: Hajdúhadház Város Önkormányzata Cím: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1.
Telefon: (52) 583-411
Fax: (52) 384-295
E-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu
2. A pályázat tárgya:
A pályázat kiírója nyilvános pályázatot hirdet a 4242 Hajdúhadház, Dr. Földi János utca 58/a szám alatti ingatlan (volt Vadas Csárda), üzemeltetés céljára történő bérbeadására.
3. A szerződés meghatározása:üzemeltetési szerződés
4. A szerződés időtartama: határozatlan (legkorábban 2024. szeptember 30. nappal szüntethető meg)
5. A meghirdetett helyiség:4242 Hajdúhadház, Dr. Földi János utca 58/a.
A helyiség elsősorban kereskedelmi, vendéglátóipari üzemeltetés céljára alkalmas helyiség. Az üzemeltetéshez szükséges gépek, berendezési és felszerelési tárgyak beszerzése, a helyiség vendéglátó egység üzemeltetés céljára való alkalmassá tétele és folyamatos karbantartása, továbbá takarítása a nyertes pályázó feladata. Amennyiben a nyertes pályázó az üzemeltetési szerződést a későbbiekben felbontja Hajdúhadház Város Önkormányzatával, úgy a vendéglátóegységbe általa beépített, illetve megvásárolt valamennyi, az üzemeltetés célját szolgáló berendezés és eszköz elvitelének joga illeti meg. A pályázat kiírója a pályázati felhívást bármikor visszavonhatja.
Bolt és kávézó eszközei bérelhetőek Hajdúhadház Város Önkormányzatától a Hajdúvitéz Nonprofit Kft-től.
Ebösszeírás 2023.
FELHÍVÁS
HAJDÚHADHÁZ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN TÖRTÉNŐ EBÖSSZEÍRÁSRA
Tisztelt Ebtartók!
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B.§ (1) bekezdése alapján Hajdúhadház Város Önkormányzata ebrendészeti feladatainak ellátása érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel Hajdúhadház város területén 2023. március 23-tól 2023. április 30-ig terjedő időszakban Hajdúhadház város közigazgatási területén tartott ebek vonatkozásában ebösszeírást végez.
Az eb tulajdonosa/tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.
Az ebösszeírásra önbevallásos módszerrel történik.
Az ebtartóknak ebenként egy, a hivatkozott jogszabályban meghatározott adat-tartalmú adatlapot „Ebösszeíró adatlap” kell kitölteni és azt (azokat) az önkormányzathoz visszajuttatni. Az adatlapok beszerzése az ebtulajdonos/ebtartó kötelessége. Azok 2023. március 23. napjától kezdődően folyamatosan beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal Hajdúhadház, Bocskai tér 1. szám alatt a portán, vagy letölthető innen: Ebösszeíró adatlap 2023.
A kitöltéssel kapcsolatos tájékoztatás hivatali időben a Polgármesteri Hivatal titkárságán (hétfő, kedd, 8.00-12.00; szerda: 13.00-18.00; ) az 52/583-411 telefonszámon kérhető.
Az ebösszeíró adatlapot ebenként kitöltve az alábbi módokon lehet benyújtani:
- postai úton Hajdúhadházi Polgármesteri Hivatal 4242 Hajdúhadház, Bocskait tér 1. sz. alatti címre küldve,
- elektronikusan az ebosszeiras@hajduhadhaz.hu címre továbbítva,
- személyesen a Polgármesteri Hivatal portáján,
- faxon a 06/52/384-295 számra továbbítva.
Felhívom az ebtulajdonos(ok), /tartó(k) figyelmét arra, hogy a korábbi ebösszeírás során bejelentett ebeket ismét be kell jelenteni!
Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2023. április 30.
Felhívom továbbá az ebtulajdonosok figyelmét, hogy:
- a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm.rendelet 17/B § (10) bekezdése értelmében a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel megjelölve tartható, ezért kérem, amennyiben a jogszabályban meghatározott kötelezettségének még nem tett eleget, úgy szíveskedjék a transzponderrel nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.
- Az ebösszeírásban mikrochippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilvántartásban szereplő ebeket is be kell jelenteni.
- Az ebtulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni.
- Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését és a benyújtott adatlapok valóságtartalmát a polgármesteri hivatal munkatársai ellenőrizni fogják.
- Az ebösszeírás elmulasztásának jogkövetkezménye- az állatvédelmi bírságról szóló kormányrendelet alapján – minimum 30.000,- Ft pénzbírság.
Együttműködésüket köszönöm!
Dr. Kiss-Kazsuk Katalin
jegyző